Egyik közelünkben lakó „szomszédunk” említette, egy beszélgetés során a miccset. Akkor még azt gondoltam nem is hallottam ilyenről, aztán utánanéztem és megtudtam, hogy nagyon hasonlít a csevapra, amit már sokszor készítettem. Igazából csupán a fűszerezésében térnek el egymástól. Az eredeti többféle húsból készül, most azonban a kalóriabevitel csökkentése céljából  csirkemellfiléből készítettem. Csirkecombfiléből még puhább és szaftosabb, de akkor kb. 40%-kal több kalóriát tartalmaz a hús, de nem kell ettől megijedni, ez adagonként mindössze kb. 70kCal. Persze, ha nagyon alacsonyan akarod tartani a bevitt energiát, akkor mellfiléből készítsd. Hidd el nagyszerű élmény lesz, nem csak elfogyasztani, de elkészíteni is. 🙂

A köles kicsit megnyomja az energiatartalmát, de nem veszélyesen, cserébe teljeskiőrlésű gabona, sok rosttal. Ha nagyon szigorú a diétád akár el is hagyhatod és fogyszthatod csak salátával. Roxy így eszi és imádja. 🙂

Adagonként 3-4dkg száraz kölest szoktam kimérni. Ebből főzés, vagy párolás után lesz 10-15dkg. Ebben van kb. 120-160kCal.

Elkészíteni nagyon egyszerű. A rizshez hasonlóan, vagy megfőzzük enyhén sós vízben, majd leszűrjük, vagy pároljuk, mint ahogy azt én is csináltam. A kimért adagot zsiradékon enyhén megpirítjuk, 2,5X-es mennyiségű forró vizet, vagy alaplét öntünk rá, majd sózzuk. Ízesíthetjük a száraz kölessel együtt pirított apróra vágott hagymával, vagy a felöntőlével együtt szórhatunk bele fokhagyma granulátumot. Akár készülhet MINDENREJÓ fűszerkeverékkel is, mint itt. 🙂

Ha már nincs alatta folyadék, akkor félre kell tenni egy kis időre. Tálalás előtt fel kell keverni egy villa segítségével, így nem tapadnak össze a szemek. Szép pergős lesz.

Amíg párolódott a köles, összevágtam mindenféle friss salátának való zöldséget. Salátát, uborkát, paradicsomot és hagymát, most vágtam bele lila káposztát is. Megszórtam egy kis oregánóval és csepegtettem rá olíva olajat, de ezek nem kötelezőek, csak ha szereted őket. A kalóriába bele kell számolni az ilyen plusz zsiradékokat is, de szerintem az olíva olaj megéri, mert nagyon egészséges. Persze nem kell, hogy tocsogjon, csak módjával. 🙂

A miccshez adagonként 15-18dkg csirkemell filét aprítógépbe teszek, belevágok 2-3dkg, kb. egy pici fej hagymát. Fűszerezem kb. 3g sóval, pici borssal és őrölt köménnyel, 1kávéskanál fokhagymával, és ugyanennyi csomborral (borsikafű), ill. mostanában már egyszerűbben megoldom a fűszerezést. kb. 4g MINDENREJÓ fűszerkeveréket teszek bele és még adok hozzá fél lapos kávéskanál csombort és még plussz fokhagymát, mert nagyon szeretjük. Krémes állagúra gyalázom az aprító géppel. Kis „kolbászkákat” formázok. Darabonként 5-6dkg körüliek szoktak lenni. Ha nem használom fel azonnal, hűtőbe teszem.

A sütése többféleképpen történhet. Az eredeti faszenes grillen készül. Ha forró a grill annyi ideig kell sütni, míg szép pirult színt kap. Serpenyőben olajat melegítek kb. 160C°-ra, óvatosan beleteszem a csevapokat, majd kb 4 perc alatt készre sütöm őket. A lényeg, hogy óvatosan, mert a forró olaj nagyon veszélyes! DANGER ZONE! Ha nagyon olajmentesen szeretnéd elkészíteni, de nincs grillsütőd, akkor csupán a külsejüket kend be zsiradékkal és akár serpenyőben, akár egy tepsiben a sütőben pirítsd szép pirosra.

Sülés közben néhányszor átforgatom őket, hogy egyenletesen átsüljenek.

Ha ilyen szép arany színük van már és feljönnek az olaj tetejére, akkor készen van. Ugye milyen csodálatos? …és az illata! Hmmm…

Már csak annyi dolgod van, hogy elhelyezd a párolt kölest és a salátát egy szép tányérra, a tetejére pedig ültesd rá a frissensült miccsed. Kanalazhatsz rá kevés fokhagymás tejfölt. (1 kanál tejföl 1-1 csipet só, fokhagyma/ granulátum) Csúcs vele. Most csodáld meg a műved, majd fogyaszd el jó étvággyal. Megérdemled! 🙂

Kívánom, hogy mihamarabb elérd a célod!

SEGÍTEK NEKED LEFOGYNI! 😉