RÓLAM

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz megfogalmazni az első bejegyzést. Mivel is kezdjem? Talán az a legfontosabb, hogy egy kicsit megismerj engem, a történetem és legfőképpen a célom. Szóval, csak belevágok így nagyhirtelen. ?

Szia! KR!SZ vagyok! Fogytam 40 kg-ot. Nem kamu, tényleg. Nem tegnapról mára történt, jó időbe telt, de sikerült. …és ami még ennél is fontosabb, hogy tartom is, sőt az utóbbi időben még némi izmot is sikerült felépítenem. Nagy boldogság ez! Az írásaimmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy te is elérd a célod.

Szakács vagyok és imádok főzőcskézni. Az idők folyamán rengeteg ételt készítettem, olyanokat, amik nemhogy nem okoznak súlygyarapodást, sőt, csökkentik a túlsúlyt. Ezekkel tudok leginkább segíteni.

Írásra azért adtam a fejem, mert időközben sok emberrel beszélgettem ezzel kapcsolatban és sokaknak van szükségük a segítségre. Vannak fogyókúrás fórumok, ahol sajnos hatalmas félreértéseket, tévhiteket olvashat az ember. Vannak akik mindenféle csodaszer nem érdektelen tukmálásával ígérnek súlycsökkenést. Nincs ezekre szükség. Nem kell legatyásodni emiatt. Nem kell sanyargatni magunkat koplalással. Persze mozgásra szükség van, de annak amúgy is az életünk részének kellene lennie.

Ezért hoztam létre ezt a blogot, ami inkább amolyan magazinféle lesz, sok cikkel, videókkal, több témában. Lesz szó táplálkozásról, sportról, lelki dolgokról és sok-sok gasztronómiáról. Egy a lényeg: vége a kifogásoknak, ezentúl nincs olyan, hogy “nem tudtam”. Ne várj vele holnapig, pláne ne egy hónapig, kezd el még ma, legalább gondolatban, aztán lépj mihamarabb a tettek mezejére.

SEGÍTEK NEKED LEFOGYNI! ?

Ha ennyi elég volt belőlem, és inkább rátérnél a lényegesebb dolgokra, akkor nézd meg a bejegyzéseimet, ha viszont jobban szeretnél megismerni, olvass tovább.

Végtelenül boldog, játékos, de nagyon gebe kisgyerek voltam. Aztán egy költözés után, talán a megváltozott életkörülmények hatására hízni kezdtem. Akkor még nem értettem, hogy miért. Eleinte nem is érdekelt, sőt, talán még büszke is voltam rá, hogy felszedtem pár kilót, és már nem látszottak ki a bordáim, mint azelőtt. Dicsérgettek is akik ismertek, hogy milyen kis vasgyúró lettem. Talán ez a téves öröm érzés vezetett oda, hogy még többet és többet ettem. Valamiféle elismerésnek érezhettem ezt akkoriban és még akartam belőle. Kár volt, most már tudom. Persze mire rádöbbentem, hogy a kövérségem már túlzott mértékű, addigra olyan tetemes mennyiségű zsírt raktároztam el, ami nagyban korlátozott a mozgásban a velem egykorú gyerekekhez képest. Ahogy puffadtam, úgy lustultam. Persze szerettem volna focizni, szaladgálni, vagy biciklizni, de már nem ment úgy, mint vékonyabb koromban. Ez pedig a kedvem szegte. A lehangolódásnak pedig még több étel és még nagyobb pocak lett az eredménye. Ez egy ördögi kör. Akkor még mit sem tudtam a szénhidrátokról és hatásairól. Csak ettem, amit anyukám elém tett. Mert mindent meg kell enni, amit elénk tesznek. Nem is bántottam volna meg azzal, hogy otthagyom, amit ő szeretettel készített nekem. Csokit és cukorkákat nem nagyon fogyasztottam, na de a sütik a mai napig is a gyengéim. Sajnos. Emellett a sok cukros tea, majd később az üdítők okoztak problémát. Akkor tudatosult bennem, hogy elhíztam, amikor a becenevem DAGI-ra változott. Nem értettem, hogy én miért vagyok más. Akkor úgy gondoltam, hogy semmi olyat nem teszek, amitől ennek így kell lennie. Vigasztaltam magam, hogy a családunkban sok a túlsúlyos, és ez genetika, de majd egyszer lefogyok, és akkor minden jó lesz. A szüleim azzal nyugtattak, hogy majd ha tinédzser korba lépek úgyis megnyúlok és eltűnik a pocakom. Szóval még évekig tocsogtam az önsajnálatban, de nem tettem semmit, csak vártam a csodát. Persze a kamaszkorral együtt még jobban felerősödött a vágy is. Kicsit többet sportolgattam, de nem igazán változtattam az életmódomon. Lassan évek alatt lement pár kiló, és már nem voltam elhízott, “csak” túlsúlyos. Évekig megelégedtem ezzel. Persze szerettem volna vékonyabb és izmosabb lenni, de a lustaság erősen korlátozott a megvalósításában. Az iskolai sikerek, és sikertelenségek is csak rontottak a helyzetemen. Ha örültem ettem örömömben, ha bánatos voltam evésbe menekültem, hogy feldobjam a hangulatom.

Lassan fiatal felnőtté váltam és megkezdődtek a munkás évek. Mondanom sem kell, hogy a munka okozta negatív érzések sem javítottak a helyzetemen. Velem együtt nőttek az adagok is. Nem is gondoltam rá, hogy kiszámoljam mennyire is van szükségem, csak befaltam amit megkívántam. Közben váltogattam a munkahelyeimet, mint más az alsógatyát, mert valahogy sehol sem éreztem jól magam. Vállalkozásba kezdtem, azt gondoltam, hogy akkor majd minden jobb lesz. Kevesebb munkával, több pénzt fogok keresni, mert hát, a vállalkozók nem is dolgoznak, mégis gazdagok. ? Természetesen nem így lett. Még több munka, még több kiadás. Hullámzó bevétel, tartozás, hitel stb. Persze kellett valami öröm is és vajon mi volt az? Hát persze, hogy az evés! Újabb kilók, azaz tíz kilók és igen, elértem a 100 kg-os lélektani határt. Sőt, túl is léptem pontosan 8-cal. Sajnos nem álomhatár ez, a hatalmas 170cm-es magasságomhoz. Csak álltam a mérlegen, és néztem, csak néztem és nem értettem, hogyan is lehetséges ez. Persze most a feleségem volt a vigasztalóm: “A férfi nem is férfi 100 alatt! Sőt, karácsonyfa dísz!” Kac-kac kukac!

Na, de megszületett a gondolat: -LE KELL FOGYNI! ? Történt ez közvetlenül az után, hogy a megtudtam, babánk lesz. ÚR ISTEN! Világ vége! Arra gondoltam, milyen ciki lesz születendő gyermekemnek, hogy ilyen kövér az apja. Hogyan fogok játszani vele? Egy kisgyerek folyamatosan pörög, nekem meg teher minden mozdulat. A háziorvosom is felhívta a figyelmem, hogy ennek nem lesz jó vége, ha látni szeretném a lányomat felnőni, akkor sürgősen le kell fogynom. Akár hiszed, akár nem, ez kellett ahhoz, hogy elinduljak a fogyás útján. A családomért és önmagamért. Egy gondolat és a vágy. Már csak a megvalósítás van hátra. Mi az nekem?! ? Pár hét, max. 1-2 hónap és meg is lesz az álomsúly. Hamarosan rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy én gondoltam. …vagy mégis? Nos, igen! Eleinte nagyon bután álltam hozzá a dologhoz, egyszerűen nem ettem csak a felét annak amit addig, azt nem mondom, hogy nem volt hatása, de az életkedvem olyan sebességgel romlott le, hogy alig győztem összeszedni magam. A súlyvesztéssel az izomzatom is elillant. Fogalmam sem volt róla, hogy is kellene úgy csinálni, hogy az megmaradjon. A sportot továbbra sem erőltettem.

Van egy nagy előnyöm, szakács vagyok, egész nap főzök. Igaz, ez hátrány is volt eleinte, mert nagyon nehezen álltam meg, hogy ne egyek többet annál, amire szükségem van. Ahogy telt-múlt az idő rájöttem mit kell tennem és a kövér szakácsból fitt szakáccsá lettem. ?

Ezekről fognak szólni a bejegyzéseim. Szeretettel osztom meg veled a tapasztalataimat. Bízom benne, hogy neked is sikerül.

SEGÍTEK NEKED LEFOGYNI!!!